Az élet nagy dolgairól (miről másról?) csevegünk az MSN-en az egyik barátommal, amikor a védőoltásokra, azon belül is az influenza védőoltásokra terelődik a szó.

Mindketten nagy internet-bubucok vagyunk (és ő ért is hozzá), így eljutott már hozzánk számtalan verzióban a média felhajtása a madárinfluenzától a sertésinfluenzáig (értsd: röfi-hapci) minden marhaság. Olvastunk összeesküvés-elméletről (az új védőoltással nano chipeket juttatnak a szervezetünkbe, amelyek segítségével irányítják, figyelik életünket, és – ha kell – ki is oltják azt), olvastunk óriási gazdasági érdekekről (a 10 milliós lakosságú Magyarországnak hatmillió adagot rendelt az egészségügyi kormányzat – pont egy kormányzathoz közeli kft-től), és még ki tudja, mennyi botorságról, féligazságról, vagy igazságról.

Sokat olvashattunk, hallhattunk orvosokat megszólalni (különösen a terhes anyák védőoltása kapcsán), de – valljuk be nyugodtan – nem lettünk sokkal okosabbak. Mondhatnám, még hülyébben állunk a nagy semmiben, mint előtte…

Mit is csináljunk, ha jót akarunk tenni magunkkal, gyermekeinkkel, idős szüleinkkel?

Én azt mondom, hogy akkor járunk el helyesen, ha elővesszük a józan paraszti eszünket! (Egyébként is, az élet minden területén akkor járunk jól, ha a szántó-vetői agyvelőnket tréningezzük a sok úri-ficsúri tekervényezés helyett!)

Egyik kedves barátomnak van egy szuper-értelmes, általános iskolás-korú gyermeke. A srácnak annyi az esze, mint tenger; a haditechnikától az űrhajózásig, az ebihalaktól a dinoszauruszokig el lehet vele értelmesen beszélni. Sokszor úgy, hogy csak a felnőtt öntudatosság mentheti meg az embert a teljes leégéstől…

Nos, ez a barátom tisztaságmániás a gyereknek a létező legtöbb alkalommal kezet kell mosnia (olvasás előtt, és -után, tv-nézés előtt, és -után, minden elképzelhetetlen tevékenység során). A barátom – nem nagy túlzással – a kézmosás előtt a szappant kihipózza, domesztosos vízben történő szappanáztatás után, és csak sterilen moshat kezet a gyerek.

A gyerek vékonyka, fehérbőrű (nehogy napszúrást, vagy bőrrákot kapjon a napon), óvják a kis szellőtől is. Nem mondom, hogy beteges (mármint a gyerek ), de gyakrabban vannak ilyen-olyan panaszai, vagy csak egyszerűen megnehezítik a normális gyerekközösségbe illeszkedését.

Az angol tanárnőmnek gyönyörű, Pali nevezetű, 1 éveske csemetéje van. A gyerek még kommandós módon kever a nagy lakásban (értsd: hason kúszik többnyire, de mint a villám). A lakás tiszta, de nincs felöntve hipó-kénsav keverékkel a baktériumok ellen. Ha a gyerek eldobja a cumiját a szekrény alá, akkor anyuka kihalássza, lelki fröccsöt tart a gyereknek, hogy miért nem illik ezt a fontos eszközt a szekrény, ágy, stb.. alá dobni (nem azért, mert koszos lesz, hanem azért, mert anya nem fér a szekrény alá!), majd letörli, és vissza a kiköpőnek! Igen, jól látják; nem a konyhában állandóan lobogó vízű, trisós oldatba áztatja 32,4 percet, hanem – törlés, cumizás.

Internetes bubuctársammal éppen megállapítottuk, hogy mindketten az Alföldön gyerekeskedtünk, ő az északi, és a déli részen (Bátonyterenye, illetve Orosháza), és kb. azonos módon: Édesanyánk megkent egy baromi nagy szelet kenyeret zsírral, aztán uccú neki játszani. És, ha valamelyik társunk megéhezett? Ő is harapott a kenyérből. Ha lepottyant az indián támadás közepette a kenyér (általában a pofájára, a megkent felére), akkor indián támadás állj! Kenyér fel. Piszkál, kotorgat, lefúj, majf beleharap, és zabál tovább. Ja! És indián támadás folytatódik.

Palkó is, mi is, egészségesek vagyunk, mint a makk! (Nálam a kor előrehaladtát leszámítva.) Vajon miért? Mert akkor a szegénység, ma pedig a gondoskodás elővetette a szülőkkel a józan észt.

Gondoljuk csak végig (nem tudományosan, csak úgy…)!

- az ember (mindegy, hogy teremtve lett, vagy darwinizálódott) egy, csak egy a földünk élővilágában fellelhető egyedekből. Ebből az következik, hogy neki is éppen olyan rangja, sora, helye, szerepe van, mint például egy csillámos egysejtűnek

- az ember a mindenevők között helyezkedik el (a gerincesség, vagy gerinctelenség nem ennek a besorolásnak és írásnak a része ), tehát, nem arra lett, hogy csak húst, csak zöldséget egyen, de arra főleg nem, hogy műanyagot, pótolmányt, vitaminbombát, zsírpacnit, ajzószert, kegyszert, tápszert, hanem  m i n d e n t !

- nagyon régóta tudják, sőt a tudáson kívül fel is fedezték, hogy az embernek (is) van a betegségekkel szembeni védekező mechanizmusa, fegyverzete, amit még immunrendszernek is szoktak díszesen nevezni. És a védekezőrendszerünk pontosan úgy működik, mint mondjuk egy honfoglalás: jön egy két idegen, akiknek jöttére összeszaladunk. Idegenül beszél, megtanulnak a nyelvünkön, megtanuljuk a nyelvüket, átvesszük szokásaikat, ők is a miénket, aztán a gyermekeink már úgy látják őket, hogy a kezdetektől ők is itt vannak, hisz’ olyanok mint mi.

Aztán jön még több idegen. Már tudjuk, ismerjük nyelvüket, és rábeszéljük őket finoman, hogy ne ugráljanak itt fölöslegesen, mert kapnak egy akkora pofont, hogy beszarnak. Beolvadnak, és már nagyon sokan vagyunk. Mindenki, mindenkivel. Így már teljesen vegyesek vagyunk, viseljük egymás jegyeit, és jól meg is vagyunk.

Ha elég sokan vagyunk, meg erősek, meg minden, akkor jöhet a népvándorlási áradat; tudjuk, beszéljük nyelvüket, ismerjük harcmodorukat, elegen vagyunk. Ha csata lesz, akkor elhullanak innen is, onnan is többen, kevesebben, de aztán eltakarodnak, nem pusztítják végig az országot. Ha kevesen lennénk, és nem engedtük volna be előtte normális számban az előhírnököket, ha nem tanultunk volna nyelvet és harcmodort, akkor bedarálnának bennünket, magukba olvasztanának.

- Tudjuk jól, hogy az idegen harcmező edzi a harcost. Ha a báró úr tüsténkedhet a cselédsoron, akkor annak azért a bárónő is örömét láthatja. Ha a báróék családjába bedolgozik a kocsis, akkor nem lesz a csalá kékvérű, degenerált, belterjes fajta, a vérfrissítés jót tesz a nemesi vérvonalnak.

Ha életünkben a természetes anyagoknak, hatásoknak engedünk ésszerű teret, akkor szinte minden mesterséges beavatkozás ellenére egészségesen, örömteli módon élhetünk.

Nem kell a zsíroskenyér helyett chips-szel és kólával tömni a gyereket, nem kell a helikopteres mentőszolgálattal inkubátorházba szállíttatni, ha taknyol egyet, és felhorzsolja a térdét.

Nem kell a könyv és a számítógép előtt görnyedniük, hogy 18-20 év múlva legyen olyan diplomájuk, ami nekünk is tetszik; hassunk oda, hogy tanuljon naponta a suli után kettő, baromi intenzív, órányit, aztán nyomjunk a kezébe egy nagy zsírosdeszkát, és zavarjuk focizni, fára mászni, gyümölcsöt (mosatlanul) csenni, bokrot ugrani, bogarakat gyűjteni, homokvárat építeni, mezitláb szaladgálni, Balatonba, vagy a tengerbe ugrálni.

Ha tömködjük kemikáliával, felesleges védő-, óvó-, megelőző-, ráolvasó kegyszerekkel a gyereket, akkor azt érjük el az immunrendszerével, mint a mesehős; addig kiátozott farkast, míg nem hitték el neki, hogy jön, amikor tényleg ott volt.

Véleményem szerint az immunrendszer is elfárad a sok, felesleges védekezésbe, antitest, meg antigén, meg megelőző, meg pótló vitaminkúrázó, meg a Jó Isten tudja miféle termelésbe, hogy pont akkor áll le, vagy indul el nehezen, amikor tényleg szükség lenne rá.