Édes magyar anyanyelvünk, avagy adathalászat magyar nyelven
2009. szeptember 30. szerda 10:10
Mi magyarok talán csak ebben a korban élhetjük át, hogy milyen csodálatos nyelvünk van, és mennyi védelmet is nyújt nekünk.
Az internet világának, a számítástechnikának – gyakorlatilag – hivatalos nyelve az angol. Mindent angolból, vagy angolra fordítunk. Minden program, köztük az ártó szándékúak is, angol nyelven készülnek.
A modern adathalász már tudja azonban, hogy micsoda kiaknázatlan piac az a szegmens, ahol sem nem anyanyelv, sem nem kötelező nyelv (nem úgy kötelező, mint az orosz volt), sem nem megélhetési nyelv az angol, ezért már ő fordítja le angolról magyarra a hamisított weblapot, levelet.
Ki tudna ellenállni ennek a firnyákosan fogalmazott levélnek? Ki nem dőlne be neki, és ki nem rohanna rá válaszolni?
A jó válaszra van szükség.
(Ügyvezető igazgató és a pénzügyi vezérigazgató)
Hang Seng Bank Limited
83 Des Voeux Road, Central
Hong Kong SAR
E-mail: chanwdpatrick1@yahoo.com.hkA jó válaszra van szükség,
Érthető, hogy talán egy kicsit nyugtalan, mert nem ismersz, de van egy jövedelmező vállalkozás javaslatát a közös érdekű megosztani veletek. Megvan a hivatkozást az én keresni valakit, aki megfelel az én javasolt üzleti kapcsolatot.
Én vagyok Mr. Patrick Chan KW ügyvezető igazgatója és gazdasági vezérigazgató-Hang Seng Bank Ltd. takarásban van egy üzleti javaslat az Ön számára. Én akarom, hogy segítségemre lesz a végrehajtó egy üzleti projekt Hong Kong az Ön országában. Magában foglalja az átadás egy nagy halom pénzt. Mindent erre az ügylet jogszerűen rántás nélkül megtehető. Kérjük, igyekszik betartani legteljesebb diszkréció érintő valamennyi ügyben a kérdést.
Miután az alapokat már sikeresen át, a fiókba fogjuk részesedése az arány jóvá kell hagynia mind a ketten. Én inkább nem éri meg az én privát e-mail címét (e-mail: chanwdpatrick1@yahoo.com.hk), és végül azt követően, hogy én átadják Önnek több információt erről a műveletet.
Kérjük, ha nem érdekli törölje az e-mailt, és nem vadásznak rám, mert én vagyok a karrierem elhelyezés és az élet, a családom a tét ebben a vállalkozásban. Bár semmi sem merte semmi szerzett.
A legkorábbi választ erre a levélre, majd értékelni.
Kind Regards,
Mr. Patrick K. W. Chan




Kattintás ide a további információkért
FYGureout
ZinczyKa hozzászólása:
2009. október 4. - 15:29
Miután a bejegyzést sikeresen el, sokat röhög.
Ha a komment nem érdekes, kérlek töröld mindektten, mert vadásznak rám is.
Administrator hozzászólása:
2009. október 4. - 18:03
Kedves ZinczyKa!
Örülök, hogy onnan a távolból van időd, és kedved ránézni a blogra, de mé gjobban annak, hogy mosolyt sikerült csalni orcádra – ez (is) volt a cél!
Hozzászólásokat (szélsőséges megnyilvánulásokat leszámítva) elvből nem törlünk. Biztonsági okból pedig nem kell, hiszen egyetlen hozzászóló email címét sem jelenítjük meg, és nem is adjuk ki senkinek!
ZinczyKa hozzászólása:
2009. október 5. - 05:22
Akkor jó ::)) Ne izgulj, csak vicc volt. A szélsőségeket kerülöm, igyekszem hízni, hogy a szélső értékeim mind bal, mind jobb oldalon állandóan máshova essenek. Ha Chan nekem is ír, elindulok a másik irányba. A lényeg a dinamizmus.
A mosoly pedig jól esett, mert mostanában kicsit kevesebb jut belőle.
Aki Kalman hozzászólása:
2009. október 25. - 11:09
Jó napot,
A nevem Mr. Song Li. Dolgozom a Hang Seng Bank.
Van egy összege $ 19,500,000.00 in my bank Hang Seng Bank „,
Hong Kong. Nem voltak a kedvezményezettek azt illetően
ezek az alapok ami azt jelenti, senkinek nem jutna eszébe jutott igényelték azt.
Ezért kérem, hogy dolgozunk together.I nem fogja kérni az Ön
segítséget megvalósítja ezt a tranzakciót. Kívánom, hogy 30% -
a teljes pénzeszközök megtérítésére segítségét.
Én értesítést küld a tranzakció teljes átvételét követően a
a választ, ha érdekel, és azt meg kell küldeni az adatokat, és
szükséges eljárások, amelyek lehetővé tennék az átvitelt. Kell
érdekli? Kérjük a következő információkat
E emeil cím: ——-
1. Teljes nevek
2. Privát telefonszám
3. Jelenlegi lakcímváltozás
Kind Regards,
Mr. Song Li.
Nos csak ennyi vátozott,az adathalász Fülig James tovább széditi a népet. Vajjon mennyi számlát nyithattak már a „CAPITAL CREDIT FINANCE”-nál????
Administrator hozzászólása:
2009. október 25. - 11:27
Kedves Aki Kalman!
Köszönjük ezt az újabb gyöngyszemetet!
Az email címet kiszedtem belőle, nehogymá valaki a családunk előtt nyisson számlát a Mr. Song Kazinczy Li bankjában. Szóttam mindenkinek, hogy nyomás, pízt fogunk kaszálni…
Aki Kalman hozzászólása:
2009. október 25. - 11:37
Köszi….a kici hazudósz kinai lenni nagyon firnyákosz….azt hiszem a másik levelezést is ő intézheti….Okulásul azt is ide másolom:
United Commercial Bank of China, Asia Pacific
06 Honxilu Road, Foshen Branch, China
Email:*******************
Tel: +86 13544772248
Website: ****************
Telex Transfer Section
Attentions;
We write to inform you that we have been instructed by the lottery
agency of the World Finance Group Lottery Agency to transfer the sum of
US$800,000,00(Eight hundred thousand united state dollars) into your
nominated bank account.
Therefore, you are to furnish us with the below informations of yours
to enable us facilitate your prize award immediately.
1,Your Full Names,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,
2,Age,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,
3,Sex,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,
4,Religion,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,
5,occupation,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,
6,Direct telephone number/mobile,,,,,,,,,,,,,,
7,Nationality,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,
8,Country of residence,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,
9,Bank Name,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,
10,Bank Address,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,
11,Account number,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,
12,Swiftcode/routing,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,
13,Account Name,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,
14,Account type,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,
15,Copy of your international passport OR Drivers licence,,,,,,,,,,,,,,
16,Ticket number,reference, batch, etc,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,
Note you must submit the above to this office with 48 banking hours for
immediate transfer of your fund.
We await your urgent response
Yours Faithfully,
Mr George Yam
Foreign Operation Manager
EMAIL **************
Tel: +86- 13544772248
International Operations Dept
Administrator hozzászólása:
2009. október 25. - 11:51
Köszönöm szépen!
Ebből is kivettem az online eléréseket. Mivel nem vagyunk irigyek (már megígérte, hogy mienk a lóvé, csak most gyűjtjük a családtól a PIN-kódokat), a telefonszámokat benne hagytam; úgyis olyan szépen beszél magyarul, aki szeretne valamit, az élőszóban beszélje meg vele.
Aki Kalman hozzászólása:
2009. október 25. - 12:26
Csak egy ujabb fejlemény!
Kiváncsi vagyok mit fog még kitalálni,ugy látszik ideje az rengeteg van.
Ami azt illeti most én is unatkozom,tehát várom vajjon mit fog még kitalálni.A fejleményeket irom majd…oké???
Ügyes levélke:
Az Egyesült Nemzetek Szervezete lezáródna el öröklési pénzeszközök azonnali szállításra egyéb cím, amelyet választott. Ön alapok jelenleg az ENSZ diplomáciai fizetési kifolyása Seattle Washington USA-ban
Már hivatalosan kiadott kezelni ezt átadni. A hivatalos ID továbbítjuk Önnek a következõ e-mail, amint megerősítem a megértését, és a megfelelő azonosítás érdekében. Azt akarom, hogy az alábbi információkat, hogy elkerüljék a félrevezetés csomag.
Teljes nevek:
Szállítási cím:
DIRECT TELEFONSZÁMOK:
Repülőtérrel rendelkező hely neve:
Én biztosít minden szükséges adatot tartalmaz, amint hallom, tőled. Azt tanácsoljuk, hogy felhagynak minden kommunikációt az idióták, akik kihasználják mások, különösen azok a fekete korrupt tisztviselők. Te is tájékoztatják-e tartani ezt az örökséget alap titokban saját magad egyedül, és nincs harmadik fél, mert sok dolgok történnek a világban.
Köszönjük megértését.
Mr. John Harvey
Amerikai diplomata
neeck hozzászólása:
2010. január 10. - 22:48
en is kaptam etol a chanwdpatrick-tol uzenetet, par percel ez elot, es ki kerestem a googleba hogy ki o, es sok mindent talaltam rola, vagyis hogy csalo es szerencse hogy nem mentem bele… par honapal mar meg jartam egy csaloval, kb 54.000huf eluszot a francba,
kelemen lászló hozzászólása:
2010. február 24. - 15:13
Figyelmйt
Йn vagyok Mr. Patrick Chan KW ьgyvezeto igazgatуja йs gazdasбgi vezйrigazgatу-Hang Seng Bank Ltd., Hong Kong.Nekem van egy jцvedelmezo vбllalkozбs javaslatбt a kцzцs йrdeku osztani veled;ez magбban foglalja az бtadбs egy nagy halom pйnzt.Megvan a hivatkozбst az йn keresni valakit, aki megfelel az йn javasolt ьzleti kapcsolatot.Ha йrdekli a munka velem kapcsolatba lйpni velem az йn privбt e-mailben (mrpatrickk.wchan@yahoo.com.hk) tovбbbi rйszletek
A legkorбbbi vбlaszt erre a levйlre, majd йrtйkelni.
Mr. Patrick ChanE-mail: mrpatrickk.wchan@yahoo.com.hk
kelemen lászló hozzászólása:
2010. február 24. - 15:14
Köszönjük az információt és az azonosítót. Azt akarom, hogy tudd többet magamról, hogy akkor biztos lehetsz benne, akinek van lebonyolítása be. Én 51 éves vagyok, nős, két gyermek apja Liu lányom és Lee fiam, én vagyok neked küldött családi kép most, hogy lásd. A címem # 1, Fortune Kert, 20 Wing Ting Road, Ngan Chi Wan, KLN, Hong Kong. Van itt élt az utolsó 15years.Ne feledjük, hogy az ügyvéd lesz, ahogy a papír tökéletesítésére vonatkozó munkát. Én nagyon sokat fektettek a tranzakciót. Remélem százalékos aránya a teljes alap, hogy azt javasoltam, hogy rendben van veled vagyok. Figyelmezteti Önt, én jön át az országot a részemet az alapok, miután a források fiókjába a hitelt a bank, hogy fogjuk használni ehhez a tranzakcióhoz.Kérjük, igyekszik tartani az ügylet bizalmas, Kérlek, ne beszélje meg senkivel, nekem van egy 13year pályafutását a banki (Hang Seng), és nem kívánom tönkretenni ennyi. Igazán nem várni, amíg a pénzeszközök hagyja a banki, mert nem tud aludni, sem enni rendesen az elmúlt napok. Csatolja az e-mailre van munkám, a családom ID képeket az Ön vonatkozásában.Azt hiszem ez az információ is elég lenne ahhoz, hogy biztosítani Önöket, hogy ki van dolgunk.Adom el a részleteket az ügyvéd kezdeni a folyamatot.Üdvözlettel,Patrick Chan
kelemen lászló hozzászólása:
2010. február 24. - 15:14
edves Barátom,
Köszönjük, hogy adatait és azonosítására. Köszönöm, bemutatva néhány nagy felelősség és a bizalom. Azt hiszem, képes lesz fenntartani a kölcsönös bizalomra építünk a mi lényünket. Megígértem, hogy ez a tranzakció meghaladja majd a napokban, ha mindketten keményen dolgozunk, és képesek gondoskodni a mi ér véget a jobb time.However, akkor biztosítani kell az Ön felelőssége, mert nem akarok semmilyen kifogásolja, hogy a középső a projektnek.
Előmozdítása A javaslatom, hogy zavartalan I tájékoztatjuk Önöket, hogy így úgy döntöttünk, hogy bemegy PARTNERSÉG látjuk, hogy ezt PROJEKT GETS ki és mielőbbi SEALED, Szükség lesz meghatározzuk felelőségi körünket, mielőtt elindul mélyen van a projekt, hogy segíti majd a felek tudják, hogy mit várnak el az USA TO DO AT THE VERY megfelelő időben.
ÖN ÉS VÁRHATÓ feladata lesz összeállítani egy offshore TRANSIT számláján egy jó hírű BANK Európában, ami azt hiszem, már megállapodtak, míg én lesz felelős JOGI díj tökéletesítése minden jogi dokumentációk.
Az alapok átcsoportosítását a Bankunk ITT be újonnan létrehozott számlát a bank fogok bemutatni Önöknek. Én is ezt tájékoztatjuk Önöket, hogy KÉRNI adatkazetták OUT minden lehetőséget, hogy ez a siker projekt teljesítésére a rég RUN.HENCE SZÜKSÉGESSÉGE Azt meg kell magyaráznom, hogy miért helytelenül A terv célja az volt, ilyen módon.
Volna nagyon LEHETSÉGES GETTING ACROSS, HOGY AZ ALAPOKBÓL AZ ÖN kijelölt elszámolási Az Ön által kiválasztott, de ez így szerencsés, hogy ezt a módszert lehet használni teljesítése PROJEKT efféle és nagyságú MERT A Monetáris szerv vizsgálja, illetve előfordulása RÓLUNK ALAP A kérdést, ha egy nagyobb összeget Ezen összeg átkerült a fiókba az Ön országában. Alapvetően emiatt OKA Úgy döntöttem, használjuk Bankunk Európában, mivel a műveletet a feltételeit Velünk Bank / Hongkongban és MÉG mindkét partján SHARE TELEX azonos típussal.
Ez a módszer ÁLLVÁNYOK leggyorsabb, legbiztonságosabb és legegyszerűbb: az a alapok is elhagyják a letéti számlára, miután valamennyi dokumentumra ÖN NEVE ÉS MELLETT nyújtottak be alkalmazási RELEASE ALAP.
OLVASSA EL ÉS amely végső fokon dönt
Abból a célból, ezt írja fel, akkor ennek elnevezése fél 2 és én fél 1
Díjazás: Az 1. és 2. személy a díjazását az alábbiak szerint fél 2 jogosultak 30%-a teljes összeg szétosztásra ($ 22,500,000.00) az ő szerepe és fél 1 juttatásokkal kell 70%-a teljes összeg ($ 22,500,000.00)
Titoktartási szabály: Hogy minden fél megállapodik, hogy kezelje ezt az ügyletet, mint a szigorúan titkos, és nem tárja fel a létezését és tartalmát, hogy bármely másik fél hozzájárulása nélkül a felek már részt.
A fél 2 van abban a helyzetben, hogy megbízható, mint egy Istent félve személy ilyen nagy összegű pénzügyi alapok és elszámoltatható lesz a megfelelő időben, és mi is felelősséggel tartozik fizetni az offshore számla 1, miért félnek meg kell fizetnie az összes vonatkozó okmányt, valamint a végleges átadása az alapokat az új fiók Európában.
Hogy az összes érintett fél teljes mértékben megérti ezt az ügyletet fel ebben a szakaszban, körülményeit, hogy létezik a harmadik fél, amely az ügyvédet, és készen állunk a folytatásra vonatkozó feltételei szerint mi szerepekkel, mint azt korábban.
Ez a számla a nagyon fontos, mert hogy ez a tranzakció eddig tervezték. Ez az egyetlen biztos módja a sikeres végrehajtásra. Hívj vissza a te döntésed.
Köszönöm,
Patrick Chan
kelemen lászló hozzászólása:
2010. február 24. - 15:15
majd én lehuzom a kisembert:):):):)
legalább is megtréfálom
szilagyi istvánné hozzászólása:
2010. április 14. - 16:31
mit akar ez a patrick chan vagy mit kinlódik , milyen üzleti lehetőség már többször kaptam ezt az érthetetlen e–mailt aki érti , hogy mi van itt írja le legyenszives .köszii
Administrator hozzászólása:
2010. május 2. - 07:51
Kedves szilágyi istvánné!
Ez a Patrich Chan, mint annyi más próbálkozó, egy adathalászó levél; megírta az ő ékes anyanyelvén, egy gépi programmal automatikusan lefordítja, és több tízezer címre, vaktában kiküldi.
„Amíg van lószar, addig mindig akad veréb is”-elv alapján van egy-kettő emberke, vagy több is, aki kényes adatainak megadásával válaszol, aztán meglepődik, ha a bankszámlájáról leszippantják a pénzét…
delta hozzászólása:
2010. május 3. - 18:12
Nem értem hogyan tudná leszedni a számlámról a pénz ha ugysincs rajta csak pár ezer és amugy sem szedni akar hanem adni. ! Ha én megadom a szla számot arról azért még nem tud leszedni.
pin-t meg nem kérnek ahoz hgy utaljon. Vagy nem jol tudok valami?
dlta
Administrator hozzászólása:
2010. május 4. - 20:18
Kedves delta!
Nem egy levélről van szó, hanem folyamatról. Ha nem tudja kicsalni a számlahozzáférést, akkor van egy aktív, élő email címe – azt is el lehet adni, jönnek a spamek, és teljesen biztosra mennek, hiszen létező cím. Lehet, hogy előbb-utóbb vesz valamit.
És nem egyedül Ön van, hanem tíz-százezrek, milliók…
delta hozzászólása:
2010. május 4. - 21:29
hmmm köszi az infót, de szla számot ugytudom sosem kért de ha kér is arra legfeljebb tenni tud de nem levenni, azért olyan buta ember csak nincs aki kiadja a PIN kódot is.
az emilcimet meg ugy is tudja hisz ha már egyszer irt 
Nem tudom elképzelni mi ebben a „buli” (szegény ember lehet h már 1 éve keresi azt az embert akivel elintézhetné a pénzt csak senki nem hisz neki)
Muffin hozzászólása:
2010. május 6. - 08:54
Nehogy azt hidd nincs a világon olyan ostoba ember aki nem adja meg a PIN kódját is, ha nagyon szépen és mézesmázosan kérik tőle.
Annyi idióta rohangál mindenhol, hogy az maga a csoda.
Administrator hozzászólása:
2010. május 6. - 12:31
Én is Muffin véleményéhez csatlakozom: valóban mindig akad hiszékeny és jólelkű ember, aki figyelmetlenségből, jóhiszeműségből, mohóságból, véletlenül végül mégis megadja azt a PIN kódot.
Email cím: lehet, hogy már te is voltál úgy, hogy létrehoztál egy email címet, aztán mégsem használtad, sőt, egy idő után el is felejtetted. Milliószámra vannak ilyen fiókok. Ha ilyen fiókot bombáznak, akkor onnan nem fog válasz érkezni, okos programocska megjegyzi, hogy nem érdemes oda írni, és oda összpontosít, ahonnan jött válasz.
Nehogy azt képzeld, hogy valaki 16 órán keresztül ül a gép előtt és pötyögi be a címeket, írja a leveleket. Ez mind okosan, ügyesen megírt kis programocskák, amelyek a másodperc tört része alatt ezresével ontja az ilyen és hasonló leveleket, elemzi a válaszokat. El tudod képzelni, hogy pl. egymillió gépet tartalmazó, úgynevezett zombi-hálózat minden egyes gépe csak 100 levelet küld ki naponta, az 100millió levél, 100millió címre. Ha csak 1ezreléke jön be, az is 100ezer, ha annak csak 1ezreléke adja meg, akkor az ezer PIN kód. Ha csak 100 dollárt tudnak leszívni, akkor az 100ezer dollár tiszta lóvé. És ez csak egy, a rengeteg lehetőségből, hogy hol is van a haszon.Az ezrelék ezreléke hozhat 100ezer dolcsit.
FENTE LEVENTE hozzászólása:
2010. június 2. - 08:50
Minden nagy köszönésem a tiétek,bárhova is mennétek,mindig magatokkal vigyétek.Higgyétek az élet nemcsak csetelés és vedelés.
Az egészséges étkezés a legfontosabb,s alaposabb bölcs gondolatok megfogalmazása,és az életben való helyes alkalmazása,betartása.
Legyél bölcs,piára kevesebbet költs!
Maya hozzászólása:
2010. július 30. - 16:22
Hello!
Nekem ez jött
„Mr. P. W CHAN” írta:
YOUR GOOD RESPONSE IS REQUIRED.
(Executive Director and Chief financial Officer)
Hang Seng Bank Limited
83 Des Voeux Road, Central
Hong Kong SAR
Email:(kppchan@yahoo.com.hk)
YOUR GOOD RESPONSE IS REQUIRED
It is understandable that you might be a little bit apprehensive because you do not know me but I have a lucrative business proposal of mutual interest to share with you. I got your reference in my search for someone who suits my proposed business relationship.
I am Mr. Chan patrick Executive Director & Chief financial Officer of Hang Seng Bank Ltd. I have an obscured business suggestion for you. I will need you to assist me in executing a business project from Hong Kong to your country. It involves the transfer of a large sum of money. Everything concerning this transaction shall be legally done without hitch. Please endeavor to observe utmost discretion in all matters concerning this issue.
Once the funds have been successfully transferred into your account, we shall share in the ratio to be agreed by both of us. I will prefer you reach me on my private email address below (Email:(kppchan@yahoo.com.hk ) and finally after that I shall furnish you with more information about this operation.
Please if you are not interested delete this email and do not hunt me because I am putting my career and the life of my family at stake with this venture. Although nothing ventured is nothing gained.
Your earliest response to this letter will be appreciated.
Kind Regards,
Mr. Chan
Szépen, úgymond ízesen, csak úgy jó magyarságból megfogalmaztam a véleményem és közöltem vele, hogy az anyja szült volna inkább sünt
Administrator hozzászólása:
2010. július 30. - 19:43
Kedves Maya!
A sünügyi ajánlással teljesen egyetértek.