2007. december 03-án este zajlott a magyar televízió csatornáján az EKF-ről szóló műsor. A nagy közérdeklődésre való tekintettel az elhangzottakat szó szerint közöljük (köszönet Rabb Szabolcsnak):
A műsorvezető Baló György: Belenő-e Pécs és vajon mikor az Európa Kulturális Fővárosa címbe, avagy tényleg nagy lesz ez a kabát? Újabb vezető távozott a programból, csak késés van, vagy már lassan, legalábbis az ellenzék szerint csődhelyzet is? Így vagy úgy, lemondások, botrányok, bizonytalanság. A háttérben a város és a Kulturális Minisztérium emberei harcolnak egymással? De miért? Kinek, mi a tét?
Szó sincs róla, hogy Pécs ne kapna médiafigyelmet abból az alkalomból, hogy 2010-ben Isztambullal és Essennel együtt Európa Kulturális Fővárosa lesz. A gond az, hogy a médiafigyelem folyamatos negatív leltár. Leginkább egy lemondássorozat, amelynek keretében most éppen az összesen ötödik vezetőként távozik a program művészeti igazgatója. Mi történik, először kollégáink a helyszínről.
Részlet-bejátszás: – Lássuk mit álmodtak a pécsi pályázatban. Az elképzelés két részből áll, a programokból és az építkezésekből. Öt nagy beruházást vett tervbe. A legfontosabb, hogy
- a Zsolnay Porcelángyár üzemcsarnokait művészeti negyeddé alakítják, hasonlóan, mint Párizsban vagy New Yorkban.
- A második pillér az volt, hogy a Káptalan utcában egy nagy kiállító tér épül. Ide egy hatalmas háromszintes galériát álmodtak, szintenként 1500 nm területtel. A tetején pedig egy szabadtéri színpad kap helyet.
- A pécsiek számára a legfontosabb a regionális könyvtár és
- tudásközpont volt. A tudást az agy, az egyetem biztosította a test rovására. Az egyetem 99 évre átadta a focipályáját. A helyére kerül a regionális könyvtár. Három év múlva ezen a helyen pedig egy hangversenyterem áll majd.
- A terv utolsó eleme a zöld területek szökőkutak megújítása volt. 2010-re számos szökőkutat, csobogót alakítanak ki.
A program teljes értéke egyébként 35 milliárd Ft. A boldog tervezgetés idején a hegy oldalára felkúszó 2000 éves városban ekkor még nem sejtették, hogy hegyként tornyosuló nehézségek előtt állnak.
A feladatra egy menedzsment központot hoztak létre, 2007 tavaszán mutatták be őket. A munkát egy általános igazgató irányítja, mellette építészeti, művészeti, fejlesztési, jogi és pénzügyi igazgató, ez összesen 6 és vannak további vezetők is, mindösszesen 40-en. Az ő feladatuk a pályázatok alapján elkölteni a pénzt. Az első vezetők a pályázat írásában részt vevő fiatalok voltak. A csúszás szót először 2006. november 13-án ejtették ki. A város és a menedzsment központ kapcsolatait belső feszültségek kezdték terhelni, újabb és újabb pótlólagos milliókat kért a program, amit az ellenzék túlzónak talált. Viták voltak a politikusok és a menedzserek között, míg végül az elsőgenerációsok közül Takács József, majd Tarlósi István, akinek a neve fémjelezte a pályázatot, lemondott. Helyükre általános igazgatónak Kiss Tibort, a helyi zöld vállalat első emberét nevezték ki. Ő sem bírta néhány hónapnál tovább, feladta az építész Freivogel Gábor is. A megváltást Méhes Márton művészeti igazgatótól várták, ám benne is csalódhatott a városvezetés, fél év elteltével hatásköreit leszűkítve egy új, általános igazgatót neveztek ki, Mészáros Andrást. Mindeközben egy másik gond is terhelte a projektet, a közlekedés. Autóval nehéz megközelíteni Pécset, a 6-os úton 3 óráig tart, mert az autópálya csak Dunaújvárosig ér. A nagy politika előbb 2009-re ígérte az autópályát, majd 2010-re, majd csak autóutat ígért még későbbre. Most úgy tűnik, elkészülnek vele, ez azért is fontos, mert 2010-ben több százezer vendégre számítanak Pécsett. A vezetőváltásokat követően a sajtóban egy negatív kampány indult, hogy nem készülnek el a beruházások. Ebben van is némi igazság, mert nagyon szoros a határidő.
Pécsett tehát sokan jajgatnak, kételkednek, és kongatják a vészharangot. A dolgok jelen állása szerint 2008 tavaszán indulhat az érdemi munka. Két év alatt szinte minden kész lehet. Ha tehát 2010-re sikerül legyűrni a nehézségeket, akkor ez a látvány tárul majd elénk. Ez Pécs, Európa Kulturális Fővárosa.
Baló György: – Vendégünk az MTV pécsi stúdiójában Tasnádi Péter, polgármester, itt Mészáros András, a program főigazgatója és Méhes Márton, a lemondott művészeti vezető, jó estét kívánok mindhármuknak. Polgármester úr, mekkora ennek az egész projektnek a költségvetése, és mennyi ebből Pécs?
Tasnádi Péter, Pécs polgármestere: – A beruházásokra, amit kapunk, illetve fordítunk az 34 milliád Ft. Ebből 10 %-ot biztosít Pécs, 5 %-ot a magyar kormány kiegészítésként, a több pedig EU-s támogatásból valósul meg.
Baló György: Köszönöm a precíz választ, vélhetően azt fogja nekem mindjárt mondani, nincs semmi gond, aki kongatja itt a vészharangot, az téved, ugye?
Tasnádi Péter: – Hát igen, a bejátszásban azt mondták, hogy Pécsen sokan jajgatnak, azért azt hozzátenné, hogy Pécsen sokan dolgoznak ezen a programon és Pécsen azért nagyon sokan bíznak ennek a programnak a sikerében, nemcsak a polgármester, hanem az a sok-sok pécsi, aki ezen a programon dolgozik még. Itt több száz emberről van szó és a lakosság is bízik ebben a programban.
Baló György: – De azért azt elfogadja tőlem, hogy lehet jajgatva is dolgozni és dolgozva is jajgatni?
Tasnádi Péter: – Elfogadom természetesen, de azt hiszem a munkán meg a dolgozáson van a lényeg.
Baló György: – Tehát ön szerint, ha kifejezetten azt kérném öntől, hogy mondja el egy bővített mondatban a gondokat, akkor mit mond?
Tasnádi Péter: – 2006. november 13-án született meg a döntés a programról, azóta megfelelő ütemben haladunk az előkészítésben, és én most is azt tudom önnek mondani, amit korábban is mondtam már, hogy 2010-re Pécs egy eredményes és sikeres programot fog megvalósítani, mind a beruházásban, amelyik egy fontos városfejlesztési szempont, mind pedig a programokban.
Baló György: – Hova repül ennyi vezető, polgármester úr?
Tasnádi Péter: – Ebben az időszakban, amikor már nemcsak tervezni kell és egy pályázatot összeállítani, logikus, hogy más feladatokról van szó és más munkateherről van szó, most már a megvalósításon van a hangsúly és ez adott esetben új embereket is kíván. A menedzsment központban több mint 30-an dolgoznak, akik nem cserélődtek az elmúlt időszakban, én nagyon sajnálom, hogy egyesek eltávoztak. De ahogy az építészeti igazgatót is tudtuk pótolni annak idején, egy nagyon neves, jeles pécsi szakemberekkel, meg fogunk minden kérdést oldani.
Baló György: – Kérem, hogy maradjon velünk és, amikor gondolja, szóljon. Nem biztos, hogy mindig látom önt, de feltétlenül szóljon. Méhes úr, miért mondott le?
Méhes Márton: – Igazából azért, bár nagyon hízelgő és, ahogy ez hangzott, hogy egyfajta megváltást vártak a pécsiek,de ebben sok igazság van, hogy egy önállóan működő, autonómon mozgó és döntő művészeti igazgatóra szükség van a nemzetközi szakemberek szerint is. Én úgy éreztem, hogy az, ami egy évvel ezelőtt ebben a szellemben egyébként megszületett, mármint pozíció, az mára már nem tartható, nem igaz sajnos.
Baló György: – Nem tartható, mert?
Méhes Márton: – Azért, mert az én mozgásteremet olyan mértékben beszűkítette a Pécsi Önkormányzat határozata, illetve hát ebben volt vitánk a főigazgató úrral, hogy igazából sem szakmailag, sem strukturálisan, szerkezetileg nem láttam biztosítva a jövőmet.
Baló György: – Ezt a vagylagos megfogalmazást annak érdekében, hogy nekem segítsen, most kire nézzek? A polgáremster úrra, vagy Mészáros úrra? Meg kell, hogy mondja, hogy ki volt az, aki beszűkítette?
Méhes Márton: – Én azt gondolom, hogy azzal kezdődött a dolog, hogy Mészáros András kinevezése és az én kinevezésem között volt egy kompetenciaellentét, tehát igazából az a pont, amikor András belépett, akkortól érzékelhető az én oldalamról ez a beszűkülés.
Baló György: – Mészáros úr, öné a szó.
Mészáros András, főigazgató, Európa Kulturális Fővárosa Program: Kicsit cáfolnám a megváltó szavait, azért nem pontosan így van ez a történet.
Baló György: – Ő nem mondta, hogy megváltó. Igen?
Mészáros András: – Nem is komolyan gondolom persze, csak utalok a filmbejátszásra. Tehát arról van szó azért, hogy 2007 áprilisában történt egy fontos lépés, azt megelőzően a beruházásokkal foglalkozott egy Pécs Fejlesztési Kft. és foglalkozott egy másik cég, amelyben Marci is dolgozott, amely részben a kultúráért felelt.
Baló György: – Tehát két cég foglalkozott. Igen?
Mészáros András: – Áprilisban úgy döntött az önkormányzat, hogy a két céget összeolvasztotta, és ez által egységbe kovácsolta.
Baló György: – Most egyetlen cég foglalkozik vele.
Mészáros András: – Így van, ennek lettem én a főigazgatója. Nyilvánvaló, hogy ez egy projektmendzsment, ahol egy ember felel az egész projektért. Bocsánat, a GT szerintem sem lehet az…
Baló György: – Gazdasági törvény.
Mészáros András: – Így van, az, hogy egy cégért ne egy személy feleljen, és nem lehet, hogy cégen belül mások kötelezettséget vállaljanak úgy, hogy arról nekem nincsen tudomásom.
Baló György: – Jó, de szeretnénk ezt megérteni, egy cég van, ennek ön a főigazgatója, polgármester úr egy cég van, akkor ezek szerint a Mészáros úr a felelős azért, hogy ez összejöjjön?
Tasnádi Péter: – Igen, tekintettel arra, hogy ez egy bonyolult program, ez egy nagyon fontos kulturális szegmensei vannak.
Baló György: – Ez világos, de csak ez az egy cég felel érte?
Tasnádi Péter: – Az önkormányzati hivatalon kívül ez az egy cég felel a programért.
Baló György: – Mi a helyzet a minisztériummal, kormánnyal stb.?
Tasnádi Péter: – Milyen szempontból?
Baló György: – Felelősek? Belebeszélnek?
Tasnádi Péter: – A kormány, ahogy elmondta korábban, tehát ő támogatni kívánja ezt a programot, de én örömmel olvastam ma Hiller úr nyilatkozatát, amelyik arról szólt, hogy a minisztérium segíteni kívánja Pécset és Pécs minden segítséget elfogad.
Baló György: – Akkor meglepem önöket egy Népszabadság-idézettel, november 26-áról, így szól, „valójában nem Méhes és Mészáros birkózott egymással – mármint önök ketten -, hanem a kulturális tárca és Pécs városa. Méhes a minisztérium embere volt, az Európa Kulturális Fővárosa irányító stábja tartott attól, hogy a minisztérium Méhesen keresztül diktálja majd azt, hogy milyen programra költhetők el az állami milliárdok. Ez szándéknak már mutatkoztak is jelei.” Stb., stb., nem folytatom, Mit szólnak ehhez?
Mészáros András: – Azt gondolom, hogy az újságban sok minden megjelenik.
Baló György: – Hát a Népszabadságnak van tudósítója Pécsett, aki erre figyel.
Mészáros András: – Természetesen, azt gondolom, hogy csupán arról van szó, hogy volt egy OKM…
Baló György: – Bocsásson meg, mondhatok Magyar Nemzet idézetet is, az rosszabb lesz.
Mészáros András: – Semmi gond, tudom, olvasok én is újságot, térjünk a tényekre. Volt egy kormány-város szerződés, amely rögzített bizonyos jogosítványokat. Én érkezésemkor jeleztem, de egyébként korábbi vezetők is, akik eltávoztak jelezték, hogy itt olyan anomáliák vannak, amelyeket kéne módosítani. Ez odáig vezetett szerencsére, hogy a kormány is belátta, hogy ennek a szerződésnek bizonyos pontjait pontosítani kell, ennek eredményeképpen született egy új szerződés, vagy pontosított szerződés, amelyet november 9-én jóváhagyott a közgyűlés.
Baló György: – Most november 9-én.
Mészáros András: – Igen, és ennek értelmében szabályoztuk újra többek között a pénzek elosztását.
Baló György: – Ez a kormány és Pécs között született?
Mészáros András: – Így van, és egyébként ezt a szerződést a kormány részéről Hiller István miniszter úr írta alá. ugyanaz a Hiller István, aki egyébként ma jogosan dicsérte Marci teljesítményét és képességeit.
Baló György: – Tehát magyarul a kormány részéről senki ebben nincs benne közvetlenül, csak ön és az ön cége felel az egészért.
Mészáros András: – Igen, szerencsére van egy az OKM által kinevezett koordinátor.
Baló György: – Kicsoda?
Mészáros András: – Sághy Ferenc személyében, aki országos ügyekben segít, tehát az út és egyéb ügyekben koordinál.
Baló György: – Akinek milyen a viszonya önnel? Mármint alá- fölérendeltség értelmében?
Mészáros András: – Nincsen alá- fölérendeltségi viszony.
Baló György: – Párhuzamos.
Mészáros András: – Azt gondolom, hogy segítő, egymást segítő tevékenység.
Baló György: – Ezt elég nehéz megérteni, ön mit szól ehhez?
Méhes Márton: – Igazság szerint most itt kellene ülnie az OKM képviselőjének ahhoz, hogy…
Baló György: – Ez az Oktatási és Kulturális Minisztérium.
Méhes Márton: – Az oktatási és kulturális tárca képviselőjének, nem tisztem megítélni ez az én feladatom szakmai feladat volt, azt hiszem, hogy erre kért fel engem a polgármester úr egy évvel ezelőtt, és szavazta meg a közgyűlés, de egyébként, ha akár GT-re, akár más törvényességi helyzetre utalunk, azért szerintem az is egy nagyon komoly jogi konstelláció, hogy egy évvel ezelőtt bizony a közgyűlés bizonyos jogosítványokkal és utána pedig a cég egy munkaszerződéssel engem foglalkoztatni kellett, más jogosítványok voltak.
Baló György: – Az ön munkáját Mészáros úr akadályozta valamiben? Vagy akadályozni akarta?
Méhes Márton: – Én úgy gondolom, hogy olyan típusú művészeti igazgatóra van szükség, mint amilyenről egy évvel ezelőtt szó volt, hogy egy példát említsek, nem tudom elképzelni azt, hogy a nemzetközi kulturális ügyek és a művészeti produkció előkészítése egymástól elszakadjon. Ez időközben az András elhatározásából különvált.
Baló György: – Andráson Mészáros András úr értendő.
Méhes Márton: – Ez egy olyan példa, amit most csak tényleg itt megemlítenék, hogy több ilyen miatt is úgy tudtam dönteni ahogy döntöttem.
Baló György: – Azt mondja a Méhes úr nagyon finoman, hogy ön nem egy élenjáró művészeti szakember.
Mészáros András: – Nem is volt erről szó, hogy nekem ezzel kéne foglalkoznom. Arról volt szó és én azt tettem feltételeként annak, hogy felelősséget vállaljak, hogy mint a cég vezetője betartassam Marcival is azokat a szabályokat, főigazgatói utasításokat, nyilatkozati rendjét és egyéb ügyeket, amelyet a többi igazgatótársa is betart egyébként.
Baló György: – Nem rendes bürokrata?
Mészáros András: – Nem bürokrata kérdés, azt gondolom, hogy az nem megengedhető egy cégen belül, van egy nyilatkozati rend, van egy kommunikációs igazgató, Marci pedig önmaga elhatározásából nyilatkozik ida-oda-amoda úgy, hogy én csak másnap értesülök róla a sajtóból. Egy cégen belül azt gondolom, rendnek kell lennie.
Baló György: – Elnézést kérek, ez nem tisztázódott a szerződésekben, ez nem volt benne, hogy ki, mikor, mit csinál? Mit nyilatkozik, mit nem nyilatkozik, nálunk benne van a szerződésben.
Mészáros András: – Belső szabályzatok rendelkeznek, azt gondolom, hogy a tévén belül is vannak szerződések és vannak belső szabályzatok, és, aki ezt nem tartja be, ott következménye van.
Méhes Márton: – A sok szabályzat mellett viszont nehogy kiöntsük a fürdővízzel a gyereket, tehát azt hiszem, hogy inkább egy szellemiségi kérdésről van szó, egy művészeti igazgató az én felfogásomban és mondom sok külföldi szakember felfogásában is olyan, aki pl. önállóan tud nyilatkozni. De lehet, hogy a szervezeti kérdésen túllendülve igazából a szakmai oldalát is meg kellene vizsgálni az ügynek.
Baló György: – Hát azt mi nem fogjuk tudni itt ma este megtenni, tényleg csak karcolgatni tudjuk. Polgármester úr, a Magyar Nemzetnek nyilatkozik Koszorús László, Baranya megyei Fideszes országgyűlési képviselő, aki azt mondja, hogy nehezményezi, hogy ilyen sokan lemondtak, egyfelől, másfelől azt mondja, hogy híre-hamva nincs az autópályának, baj van a repülőtérrel és így tovább, szóval ő is erőteljes aggodalmait fejezi ki.
Tasnádi Péter: – Hát Koszorús Lászlótól kb. ez a nyilatkozat várható, de azt hadd tegyem hozzá, hogy a bejátszásban szintén rosszul szerepelt, hogy 2010 I. negyedév végére, nem autóút, hanem autópálya épül, mint ahogy a döntést a parlament meghozta. A másik pedig, hogy egyet tudomásul kell venni, és a sajtó persze mindig kiragad eseményeket, hogy ez egy nagyon bonyolult városfejlesztési folyamat, amelynek nemcsak kulturális programrészei vannak, hanem városfejlesztési kérdésként kell ezt kezelni, éppen ezért ez tervezést is igényel, marketingmunkát és sok-sok tevékenységnek az összehangolását, amiben nagyon fontos a kulturális program, de azért könyörgöm, Pécsett a kulturális programoknak az a sokszínűsége, amivel elnyerte a város ezt a címet a nem most kezdődött, nem tavaly kezdődött, ennek a városnak igenis vannak nagyon jelentős kulturális adottságai.
Baló György: – Polgármester úr, megérti, ha bizonyos aggodalom a közvéleményben, különösen azok után, hogy megépítették ezt az Expo-csarnokot, aztán kiderült, hogy most meg árulni kell. Tehát, hogy nincs-e túl sok beruházás tervezve, magyarul nem terveztek-e túl sok beruházást?
Tasnádi Péter: – Ez valóban nem egy szerencsés beruházás volt a korábbi időszakban, még jó engemet megelőzően, de amikor azt mondják, hogy mi bénázunk, adott esetben lassan döntünk, az pontosan azért van, mert nem szeretnénk olyan létesítményeket létrehozni a városban, amelyek 2010 után nem az itt élőknek vagy a régióban élőknek az igényeit tudják kielégíteni, ez pedig azt jelenti, hogy tervezni kell és azt nem lehet egyik napról a másikra, nagyon alapos munkát igényel.
Baló György: – Polgármester úr, mielőtt az urakat is megkérdezném egy utolsó reakcióra, vagy megjegyzésre, azt hadd kérdezzem meg öntől, hogy mindazok alapján, ami ma este itt elhangzott, azt gondolom, hogy nem lehet haragudni a közvéleményre, az a benyomás keletkezik, hogy nem látják tisztán, hogy ki itt a főnök, hány szervezet foglalkozik ezzel, kormány, minisztérium, Pécs. Mészáros úr cége és így tovább.
Tasnádi Péter: – A főnök az egyértelműen Pécs város Önkormányzata, miután a város nyerte el ezt a programot. Ezen belül a városi önkormányzat a főfelelőse, polgármester egyszemélyben, valamint erre létrehoztunk egy közös céget most már, amelyik valamennyi tevékenységet összefogja, irányítja, és az operatív munka szintén ennek a cégnek a felelőssége, a hatékony és a szervezett munkának a megszervezése.
Baló György: – Kívánnak még egy-egy megjegyzést tenni, parancsoljanak. Csak óvatosan megkérdezem, hogy hallani arról is, hogy van külön kormánymegbízott, aki ezzel foglalkozik.
Mészáros András: – Nincsen kormánymegbízott.
Baló György: – Senki?
Mészáros András: Senki.
Méhes Márton: – Itt a fenntarthatósággal kapcsolatban éppen az a szakmai aggályom van, hogy jelenleg nem tudjuk azokat az adatokat, amelyek alapján a fenntarthatósághoz lehetne kötni a kulturális programot. Ez volt az én szakmai koncepcionális gondom az elmúlt időszakba, ugyanis ezekről még megbízható adatokkal nem rendelkezünk, szerződések nincsenek, viszont, ha ez a kívánalom, márpedig Pécs részéről ez merült fel, akkor bizony ennél sokkal többet kellene tudni 2007 végén.
Baló György: – Ezt én is így gondolnám óvatosan.
Méhes Márton: – Ugorjunk egyet, nézzünk előre azt gondolom, van egy helyzet, ami egy kicsit…
Baló György: -…szokták mondani, ha valami gond van, ugorjunk egyet.
Méhes Márton: – igen, azt gondolom, hogy előre kell nézni, azt gondolom, hogy Marci elméletileg egy esemény, meg fogjuk oldani a kérdést, de egy példát hadd mondjak, jövőre 2008-ban Liverpool lesz Európa Kulturális Fővárosa. 2006 júliusában lemondott egy nagyon neves, 10 éves gyakorlattal rendelkező kulturális szakember és megoldották a kérdést és egyébként 2006 novemberében közölték a 2008-as programokat. Tehát szeretném hangsúlyozni és mindenkit türelemre inteni, nem vagyunk késésben, nem vagyunk lemaradásra.
Baló György: – Megértettük. Fél év múlva újra meghívjuk önt, azzal az egy megjegyzéssel azért, hogy Liverpool és Pécs az más kategória, mert azt mondom, hogy Liverpoolban ott van a Beatles és SC Liverpool, nem nagyon kell Liverpoolt eladni a világban, mindenki tudja, hogy mi az.
Mészáros András: – Azt gondolom, hogy Pécsett hasonló értékek vannak.
Baló György: – Hasonló értékek valószínűleg vannak, csak nincs hasonló ismertség, ha megengedi.
Mészáros András: Feltesszük a térképre.
Baló György: – Köszönjük, hogy eljöttek, várjuk önöket máskor is, polgármester úr köszönjük, viszontlátásra!